A fonautográf: úttörő eszköz a hanghullámok megjelenítéséhez

A fonautográf a hanghullámok rögzítésére használt korai eszköz volt, amelyet a francia Édouard-Léon Scott de Martinville talált fel az 1850-es években. Ez egy döntő lépés volt a modern felvételi technológia fejlődése felé, de nem hozott létre olyan lejátszható hangfelvételeket, amelyeket ma ismerünk. Ehelyett hanghullámok vizuális megjelenítését rögzítette, amelyeket aztán kottává írt át.

A fonautográf tollal dolgozott, hogy nyomon követhesse a rekeszizom rezgését, amely a hanghullámokat gyűjtő kürthöz kötötte. A tollal előállított nyomokat ezután egy kormmal bevont papírlapra írták, vizuálisan ábrázolva a hanghullámokat. Ezeket a „fonautogramoknak” nevezett nyomkövetéseket edzett fül le tudta játszani, de nem adtak hallható hangot.

Bár a fonautográf nem volt praktikus eszköz a hang rögzítésére és lejátszására, fontos mérföldkövet jelentett a hangrögzítési technológia. Bemutatta a hanghullámok rögzítésének és megjelenítésének lehetőségét, megnyitva ezzel az utat a későbbi feltalálók előtt, hogy kifinomultabb rögzítőeszközöket fejlesszenek ki.