A posztfixáció megértése a nyelvben

Az utórögzítés egy olyan folyamat, amelynek során egy szó végére utótagot vagy más morfémát adnak, miután az alapformát ragozták. Ez látható azokban a nyelvekben, amelyek utótagrendszert használnak a nyelvtani funkció jelzésére, például a japán vagy az arab nyelven. Ezekben a nyelvekben az utótagokat a szó végére adják, hogy jelezzék a szó nyelvtani funkcióját, például igeidőt, kisbetűt vagy számot.

Például a japánban az "enni" ige különböző utótagokkal ragozódik, attól függően, hogy feszült és a cselekvést végző személy. Az ige alapalakja a "takeru", de ragozható a "takereba"-hoz (ettem), a "takero"-hoz (te ettél) vagy a "taketa"-hoz (ő evett). Ebben az esetben a "-ba", "-ro" és "-ta" utótagok hozzáadódnak az alapforma végéhez, hogy jelezzék az időt és a műveletet végző személyt.

Az utófixáció eltér a többi inflexiós morfológiától , mint például az előtag vagy utótag, ahol a morfémák a szó elejére vagy közepére kerülnek. Az utórögzítést gyakran használják olyan nyelvekben, amelyeknek összetett nyelvtani ragozási rendszere van, és számos nyelvtani funkció jelzésére használható, beleértve az igeidőt, a kisbetűt, a számot és a nemet.