Az apollinarizmus megértése: krisztológiai eretnekség

Az apollinarizmus egy krisztológiai doktrína, amelyet Apollinarius 4. századi laodiceai püspök dolgozott ki. E tan szerint Jézus Krisztusban volt egy isteni Logosz vagy értelem, de nem emberi lélek vagy psziché. Ezt a nézetet középútnak tekintették a nesztorianizmus és a monofizitizmus szélsőségei között.

Apollinarius azzal érvelt, hogy mivel Krisztus teljesen Isten és teljesen ember volt, két természete volt, egy isteni és egy emberi, de csak egy hiposztázis vagy személy. Az isteni Logosz volt a magasabb természet, amely irányította és irányította az emberi természetet. Ezt a nézetet úgy tekintették a nesztorianizmus tévedésének elkerülésére, amely a két természet különállását hangsúlyozta, és a monofizitizmust, amely hajlamos volt egyesíteni őket.

Apollinarius doktrínáját azonban mind az ortodox, mind a latin teológusok kritizálták, mert lekicsinyli a természetet. Krisztus természetének emberi vonatkozása. Az ortodox egyház végül elutasította az apollinarizmust mint eretnekséget, mert tagadta Krisztus teljes emberségét, míg a latin egyház elutasította, mert tagadta Krisztus teljes isteni mivoltát. Ma az apollinarizmust történelmi lábjegyzetnek tekintik, és tanításait nem fogadják el széles körben bármely keresztény felekezet. A krisztológiáról szóló vita azonban továbbra is fontos kérdés a keresztény teológiában, mivel a különböző felekezetek és teológusok Krisztus természetének és küldetésének különböző aspektusait hangsúlyozzák.